Vasárnap PannKánál

Vasárnap PannKánál

október 20. vasárnap 10.00-11.00
Csépai Eszter és a Kismegszakítók – Semmiseének
A Bonbon Matiné előadásában

Ennek az előadásnak a megszületése maga is egy mese. Hol nem volt, míg egyszer lett egy Író Cimborák nevű műhely, ahol kiváló írók, költők álltak össze dolgozni, hogy még színesebbé tegyék a kortárs magyar gyerekirodalmat. Sok-sok nagyszerű mese mellett még több vers született ebben a műhelyben. Mikor megismerte ezeket Molnár Gyuri, aki amolyan modern bárd, először a homlokára csapott, majd a gitárjához, azután a telefonjához és felhívta a gyönyörű hangú Csépai Esztert, hogy mindebből szépséges muzsikát faragjanak közösen. A szövegek és a dalok kiválóak lettek, a mai kortárs magyar gyerekversek leghumorosabbjai kerültek kiválogatásra (Varró Dániel, Lackfi János, Szabó T. Anna, Miklya Zsolt), hogy a zenével és költészettel való barátkozás mellett a nevetésnek is bőven jusson hely!

Belépődíj: 1000Ft/fő, testvérkedvezmény 50%, XIII. kerületi Partner Kártyával 800Ft/fő, testvérkedvezmény 50%